Használatbavételnél is lesz újdonság. Bizonyos körülmények között az épület egyes részeit külön - külön is használatba lehet majd venni. Bevezetik a „doboz-kész” állapotot, amit például olyan irodákra alkalmaznak majd, melyeknek a végleges formáját a leendő bérlő fogja majd megszabni. Amire még oda kell figyelni, hogy a tervező hozzájárulása nélkül a használatbavételt a hatóság el fogja utasítani.
Megváltozik az egyszerű bejelentéses épületek használatbavétele is. Erre egy tudomásulvételi eljárást fognak előírni. A jelenleg kiadott hatósági bizonyítvány azt igazolja, hogy az építés megtörtént, annak szakszerűségét azonban nem. Az, hogy a hatósági bizonyítvány helyett tudomásulvétel lesz, azt is lehetővé teszi, hogy korábban, a teljes befejezés előtt el lehessen indítani a használatbavételt. A hatósági kötelezés biztosítja majd az egyes munkák későbbi elvégzését. Így például kiadható a használatbavétel úgy is, hogy egyes díszítőelemek, térburkolat, zöldfelület még nincs kész, de a lakás már költözhető.
A használatbavételt érinti, hogy ekkor kell majd kiállítani az épület szervizkönyvét is elektronikus alkalmazásként. Ebben kell vezetni a karbantartással, felújítással, átalakítással, bővítéssel kapcsolatos információkat és regisztrálni az elvégzett építési- szerelési munkákat.
Ha elakad a jogszabályi előírások útvesztőjében és kérdései merülnek a naplóvezetéssel kapcsolatban, esetleg teljesen átadná a naplóvezetés terhét keressen minket és segítségére leszünk.
Forrás:szöveg: ÉpítőÉlet, 2023.03.
kép: www.pixabay.com
(https://www.e-epitesinaplovezetes.hu/, www.e-asszisztencia.hu)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése