A Falusi CSOK a családi otthonteremtési kedvezmény egy speciális típusa, ami a tanyák, valamint bizonyos kistelepüléseken lakások és házak vásárlásához, felújításához és korszerűsítéséhez nyújt vissza nem térítendő támogatást. Fontos, hogy a falusi CSOK összegének fele fordítható csak az adott ingatlan megvásárlására, míg a fennmaradó részt korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell költeni. A „normál” CSOK-hoz képest különbség, hogy akár lakhatatlan állapotú ingatlanra is igényelhető, ám az feltétel, hogy a korszerűsítést és/vagy bővítést követően a ház vagy lakás komfortos és lakható legyen.
Megjelent a CSOK jövő évi módosításáról szóló kormányrendelet, így már tudhatjuk, milyen lesz a Falusi CSOK 2024-től. A változás főbb elemei a következők lesznek:
2024. január 1-től a CSOK nem lesz elérhető a városokban (5 ezer fő feletti lakosszámú), csak a falvakban lehet igényelni.
Falun az eddigi szabályok maradnak érvényben, de nő a támogatás összege
az 5 ezer lakosnál nagyobb településekre új támogatási rendszert dolgoznak ki
a falusi CSOK továbbra is igénybe vehető új lakás, ház vásárlására, építésére, felújítására, bővítésére. A keretek emelkednek: 1 gyermek után a támogatás 1 millió forint, 2 gyermek esetén 4 millió, 3 gyermek esetén 15 millió
lakáskorszerűsítésnél a falusi CSOK keretében a támogatási összeg 1 gyermek esetén 500 ezer forintra, két gyermeknél 2 millió forintra, 3 gyermeknél pedig 7,5 millió forintra emelkedett
átalakul a babaváró támogatás is: 2025 január 1-től, csak a 30 év alatti nők igényelhetik, addig viszont a 30- 40 év közötti nők is igényelhetik a támogatást, ha igazolni tudják a várandóságukat. A támogatás összege 11 millióra emelkedett.
A kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról, ismertebb nevén a falusi CSOK 2024. január 1-jétől érvényes részletszabályait a Magyar Közlöny 2023. évi 103. számának 5215.oldalától lehet elolvasni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése